A család szíve a házasság. A házasok életének szinte minden területe – gyermeknevelés, munka, idős hozzátartozók gondozása stb. – férj és feleség harmonikus kapcsolatán alapszik. Ezért rendkívül fontos, hogy a házastársak őszinte, mély beszélgetések által újra meg újra „leporolják” kapcsolatukról a hétköznapok szürkeségét, megújuljanak hitben és szeretetben.

Nagyszerű lehetőséget kínál erre a MÉCS Napok Házasoknak című program, melynek célja, hogy a házastársak őszintébb, meghittebb kapcsolatba kerüljenek önmagukkal, egymással és Istennel. A program során témavezető házaspárok beszélnek az életükről. Tanúságtételüket kérdések alapján egyéni elmélkedés, majd házastársi beszélgetés követi. A kétnapos lelki programot szentmise és közös imák teszik teljessé.

A program a katolikus egyházban szerveződik, de nem katolikus vagy templomba nem járó házaspárok is részt vehetnek rajta. A részvétel feltétele a három évnél régebben kötött, egyházilag érvényes, illetve rendezhető házasság.

A MÉCS Napok Házasoknak Gabriel Calvo atya eredeti Marriage Encounter programja, amely 1961 óta a világ számos országában sokféle változatban terjedt el. Legismertebb változata a jezsuita Chuck Gallagher nevéhez fűződő Worldwide Marriage Encounter (Magyarországon: Házas Hétvége).

A MÉCS Napok Házasoknak - az eredeti Marriage Encounter program - Magyarországon 1999-ben indult a szerző, Gabriel Calvo engedélyével és támogatásával, a MÉCS Családközösségek szervezésében.

A MÉCS Napok Házasoknak program őszinte hitvesi párbeszédre indít, mélyebb önismerethez és harmonikusabb házastársi kapcsolathoz vezet, ugyanakkor az evangelizációnak is rendkívül hatékony eszköze.

 


Legközelebbi programjaink:


MÉCS Napok az Eucharisztiáról

(Budapest)
2017.11.24 - 2017.11.26

További információ


MÉCS Napok Fiatal pároknak

(Törökbálint)
2017.12.01 - 2017.12.03

További információ


MÉCS Napok Fiataloknak

(Kismaros)
2017.12.08 - 2017.12.10

További információ


MÉCS Napok Házasoknak

(Budapest)
2018.02.23 - 2018.02.25

További információ

Google Keresés:


Design: www.dynamo.hu