Az ifjúsági MÉCS Napokra szeretnék jelentkezni. Mire számíthatok, és mit kell magammal vinnem?

Az ifjúsági MÉCS Napok nem hagyományos lelkigyakorlat hosszú csöndekkel, előadásokkal. Itt minden témánál fiatalok beszélnek az életükről, utána mindenki kap néhány kérdést, amit átgondol, végül beszélgetés következik. Sok téma kerül elő, pl. önismeret, hivatás, értékek, családi kapcsolatok, szeretet, hit. Közben szentmise és szép imák vannak.
Az biztos, hogy a program fárasztó, ezért szeretettel javaslunk előző éjjel egy jó nagy alvást. De megéri! A legtöbben alig akarnak a végén hazamenni...
Az ifjúsági MÉCS Napok 16 és 28 év közötti fiataloknak szól, ilyen korú résztvevőkre számíthatsz. A program a katolikus Egyházban szerveződik, de mindig vannak nem katolikus, vagy a kereszténység iránt csupán érdeklődő résztvevők is.
Hozni a személyes holmin kívül igazából csak hálózsákot és egy tollat kell, meg ami a legfontosabb: nyitott szívet. Szeretettel várunk!


Nem kaptam vallásos nevelést, és bevallom, még sohasem voltam lelkigyakorlaton. Azt sem mindig tudom, mikor kell letérdelni a misén... Szeretnék részt venni a MÉCS Napokon, de nem tudom, nem fogok-e kilógni a többiek közül.

A MÉCS Napokon majdnem mindig vannak nem katolikus vagy nem vallásos résztvevők, párok is. Szinte kivétel nélkül elmondják a végén, milyen jó érzés volt, hogy első pillanattól fogva szívből befogadta őket a csoport. Egy ilyen résztvevő írta a MÉCS Napok után:
„Rájöttem, hogy csak magam alakíthatom át az életemet, más ezt helyettem megoldani nem fogja és nem is tudja. Lesznek fájdalmas döntések és lemondások. Ezekhez valóban szükségeltetik a lelki béke. Már tudom, hogyan lehet elérni. Az életet és a vele járó történéseket nagyon szeretem. Szeretek élni. Szeretem ezt a nehézségekkel küzdő, elidegenedő világot, mert itt értelme van a tettnek. Tudom, hogy az életem, a gondolkodásom homlokegyenest nem fog megváltozni, ezért most a cselekedeteimben lehetek keresztény.”


Azt olvastam a jelentkezési lapon, hogy a házas MÉCS Napokra csak egyházilag érvényes házasságban élők jelentkezhetnek. Én elváltam és második házasságomban élek, de nagyon szeretnék részt venni a programjukon. Mit javasolnak?

A házas MÉCS Napokon való részvétel feltétele valóban az egyházilag érvényes vagy rendezhető házasság. Ez azonban csak a házas MÉCS programra igaz. Ezért Önt, házastársával együtt, szeretettel várjuk az egyéni résztvevőknek szóló MÉCS Napokra.


Úgy hallottuk, hogy a házas MÉCS Napok inkább csak válságban lévő házaspároknak szól. Igaz ez?

Nem igaz. A házas MÉCS Napokra szeretettel és nagy reménységgel várjuk azokat is, akiknek „baj van” a házasságával, de azokat is, akiknél „minden rendben van”.
Nem egy esetben tapasztaltuk, hogy a MÉCS Napok hatására akár súlyos házassági problémák is rendeződtek. Előfordult, hogy válás előtt, sőt folyamatban lévő válóper közben jött el egy-egy házaspár, és kapcsolatuk a MÉCS program nyomán tartósan rendeződött. Ennek egyetlen feltétele az, hogy mindkét fél valóban akarjon tenni azért, hogy a kapcsolatuk javuljon.
A házasság egészsége, harmóniája ugyanakkor olyan kincs, amit őrizni, óvni, ápolni kell akkor is, amikor semmiféle nehézség nem mutatkozik. Minden házaspár életében jelentkezhetnek anyagi gondok, testi bajok, fizikai problémák, feszültségek. Ezek ellen senki sincs biztosítva. Viszont minden házaspár sokat tehet azért, hogy jobban tudjon megbirkózni a nehézségekkel. Nem érdemes-e hát megragadni minden olyan alkalmat, programlehetőséget, ami a házasság karbantartását, erősítését szolgálja?


Azt hallottuk, hogy a MÉCS Napok Házasoknak c. program hasonlít a Házas Hétvégéhez. Mi az igazság ezzel kapcsolatban?

Gabriel Calvo házaspároknak szóló Marriage Encounter programja 1961 óta a világ számos országában sokféle változatban terjedt el. Legismertebb változata a jezsuita Chuck Gallagher nevéhez fűződő Worldwide Marriage Encounter (Magyarországon: Házas Hétvége).
A MÉCS Napok Házasoknak nem más, mint Calvo eredeti Marriage Encounter programja. E program Magyarországon 1999-ben indult a szerző engedélyével és támogatásával, a MÉCS Családközösségek szervezésében.


Hallottunk a házas MÉCS Napokról, de nekünk szerencsére nincs különösebb problémánk. Jól megvagyunk együtt. Minek menjünk el?

El tudnak-e képzelni olyan kertészt vagy földművest, aki évekig hozzá sem nyúl a földjéhez, nem javítja a talajt, hogy jobban teremjen? Vajon a házastársaknak nem kell-e legalább ennyit megtenniük a házasságukért, a családjukért?
A házasságot, akárcsak a kertet, mindenkor gondozni kell. A MÉCS Napokra és más házassággondozó programokra azért van szükség, hogy a házasság még harmonikusabb legyen, illetve hogy a házastársak időben felismerjék és megtanulják megoldani az esetlegesen felmerülő problémákat.
Az emberek általában nem utasítják el nyíltan a házasság gondozását szolgáló programokat, és azt sem tagadják, hogy ilyenekre szükség van. Az elutasítás jóval burkoltabb. Azt nem veszik tudomásul, hogy az ilyen programok megerősítik a házasságot.
Sokan nem látják át, hogy a házassággondozás nem azoknak a házaspároknak szól, akik súlyos problémákkal küzdenek. Nekik házassági tanácsadóra, családsegítőre van szükségük.
A házassággondozás burkolt elutasítása azért óriási tévedés, mert az élet nehézségeivel szemben senki sincs védve. Nincs, aki minden felmerülő problémát tökéletesen tudna kezelni, vagy a legnehezebb helyzetben is tökéletesen helytállna. E téren mindenkinek van mit tanulnia.
Más házaspárokkal együtt könnyebb. Sokat lehet tanulni tőlük. A lehetőség adott: éljenek vele!


Legközelebbi programjaink:


MÉCS Napok Fiataloknak


2010.10.08 - 2010.10.10

További információ


MÉCS Napok Fiatal pároknak


2010.10.15 - 2010.10.17

További információ


MÉCS Napok Házasoknak


2010.10.22 - 2010.10.24

További információ

Google Keresés:


Design: www.dynamo.hu