Gabriel Calvo Beszélgetések fiataloknak
című munkafüzetéből
„A világ, amelyben élünk, saját anyagi érdekei szerint próbál manipulálni,
irányítani és kihasználni bennünket. E kiszolgáltatottság ellen
tennünk kell valamit. Meg kell találnunk önmagunkat. Fel kell fedeznünk,
kik vagyunk valójában. Ennek első lépése az őszinte, mélyreható
szembesülés önmagunkkal.”
„A szükségletek fogalmát nem kell sokat magyarázni. Egyes - elsősorban
testi - szükségleteink alapvetőek és egyértelműek: szükségünk van
evésre, alvásra, arra, hogy dolgozzunk, hogy beszélgetni tudjunk
valakivel, vagy hogy néha sírjunk... Más szükségleteink kevésbé nyilvánvalóak.
Ezek közé tartoznak az emberi kapcsolatokban felmerülő igényeink.
Ezek azért rejtettebbek, mert a legmélyebb érzéseinket érintik. Olykor
tudatosulnak, máskor nem. A kábítószerezés indítéka például az, hogy
bizonyos alapvető szükségletek kielégítetlenek maradnak.”
„Értéknek nevezzük azokat az eszményeket, célokat, normákat, amelyek
viselkedésünket irányítják. Értékeink életünk mozgatórugói, tetteink
motiválói. Hogy megtudjuk, milyen értékek kormányozzák viselkedésünket,
elég végigondolnunk, mi az, amire nem sajnáljuk a pénzt, az időt
és az energiát.”
„Az élmények kulcsfontosságúak a generációk közötti párbeszédben.
Elég, ha magunkban tudatosítjuk és őszintén elmondjuk őket.”
„Ma családok milliói próbálnak Isten nélkül megváltozni, megújulni.
Vajon sikerülhet-e nekik? Vagy talán éppen ez az, amiért napjainkban
oly sok, Istentől elforduló család megy tönkre?”
„Egy napon búcsúzóul megöleljük szüleinket, testvéreinket, és nekivágunk
az izgalmas, nagy kalandnak: saját családot alapítunk. Milyen lesz
jövendő családunk? Rajtunk múlik minden, szinte minden.”
|